Nyitóoldal > Adatvédelem
Adatvédelem
Tisztelt látogatónk!
Amikor Ön a Csevegő Családi Nyelviskola internetes honlapját látogatja, eközben személyes adatait is átadja számunkra.
Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) két módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk.
Honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy az megfeleljen a nyelviskolák honlapjaira vonatkozó tartalmi és formai egységesítési követelményeknek. Ennek során arra törekedtünk, hogy az Ön személyes adatainak kezelése csak a honlap szolgáltatásainak igénybevételéhez szükséges mértékben, illetve az Ön rendelkezésének megfelelően, egyúttal a hatályos törvényi rendelkezések maradéktalan betartásával történjen.
Honlapunk látogatása során az Ön adatainak felelős kezelője a Csevegő Családi Nyelviskola.
A honlap üzemeltetéséhez és egyben a látogatók adatainak kezeléséhez külső szervezetet (adatfeldolgozót) veszünk igénybe: a programozási, valamint a portál szerkezetét és arculatát illető, valamint karbantartási tevékenységet Eglesz Andrea egyéni vállalkozó végzi.
Az Ön adatait, amelyek a honlapunk látogatásával összefüggésben kerülnek kezelésünkbe, a Csevegő Családi Nyelviskola nem adja tovább, kivéve a honlap látogatási statisztikájának rendszeres méréséhez az Ön látogatásának automatikusan képződő technikai adatait a Medián közvélemény-kutató intézetnek, az ún. web bug technikával végzett Webaudit szolgáltatáshoz szükséges mértékben.
A honlap látogatásával összefüggésben kezelt adataihoz kizárólag saját munkatársaink, feladatuk ellátásához, illetve az Ön által igénybe vett szolgáltatás teljesítéséhez, esetleges kérdésének, észrevételének megválaszolásához szükséges mértékben férnek hozzá.
Ez a tájékoztató a honlapunk tartalmi és formai egységesítésével kapcsolatos adatvédelmi információkat tartalmazza. Látogatóink személyes adatainak kezelése csak részét képezi adatkezelési tevékenységünknek. A Csevegő Családi Nyelviskola más tevékenységei során is kapcsolatba kerül az állampolgárokkal, ügyfelekkel, melynek során kezeli az érintettek személyes adatait - erről általános adatvédelmi tájékoztatónk szól.
Ha további tájékoztatást szeretne adatainak kezeléséről, forduljon hozzánk elektronikus levélben, telefonon vagy postai úton.

Csevegő Családi Nyelviskola, Bp., 1115 Sósfürdő u. 5. Tel.: (06-30)245-3396, E-mail: info@csevegonyelviskola.hu